Még egy nap, s az ágy, hol fekszel, mást pihentet.
Odakinntről erős kézzel húzza be a fény a csendet,
de az élet ott lapul, s a halk nesz is elcsitul...
Most gondolkodol, melletted a fal ágaskodik konokul,
s az utca rideg, esti hagja messze elvonul.
A szobád nagy és meleg,
Csupa szín, könyv, képzelet,
Mert teéretted lett, s általad a gyermek,
aki született...
Egyetlen perc, s azt hiszed,
nem bírod a kötelet,
a szív mélye elborul, s arcodon a vonalak összefutnak.
Kegyetlen és gyönyörű úr,
ki megnehezíti életed,
mert nem az fáj, ahová helyezed fehér kezedet.
Még egy perc.
Ez már az, aminek jönnie kellett,
s vége van, mert a zaj megtörte a csendet.
Ébredj fel, a Nap beragyog a fehér falaid közé,
szétfeszíti a képeket, és előleget ad: az életet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése