Az alábbi párbeszédnek az uszodában voltam szem-és fültanúja, ma délután. Figyeljetek! -Szia! -Szia! (pirulós mosoly, elvégre ő a férfi, így természetes, hogy bátortalanabb) -Hogy hívnak? (a két kérdés között alámerül, körbeúszkálja az új ismerőst, majd rózsaszín úszósapkája ismét felbukkan, nevetve prüszköli a vizet) -Samu. -Hány éves vagy? (kérdez ismét, vékony kis karjával kapaszkodva lógatja magát a vízbe. Samunak tetszhet a dolog, mert néhány pillanatig elfelejt válaszolni, és zavarában elengedi a kapaszkodót, vakarózik, és nagyokat pislog, de mikor végre megszólal, nem hallom, mit mond) -Tuszd úszni? (lényeges kérdés, mert ez eldönti a következőkben lezajló eseményeket, ugyanis ha a válasz nem, akkor, hajrá, majd ő megtanítja, így ni!-és már alá is bukik, mint egy kiskacsa-, amennyiben meg igenlő a válasz, akkor gyerünk, csobbanjunk együtt...okos kis perszóna) Egy óra múlva arra lettem figyelmes, hogy Anna és Samu a medence szélén, egymással szemben térdelnek, ugyanabban a pózban-a pszihológia ezt tüköreffektusnak nevezi, állítása szerint olyan személyek, például szerelmesek között jön létre, akik közel vannak egymáshoz-, és igazi nevetésük néha belebuborékol az uszoda morajló hullámzásába. Az élet ilyen egyszerű. Ők még megteszik, mindenféle gátlás nélkül, hogy leszólítják egymást, közelednek. Mi már nem merjük. Tudja valaki, miért?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése