A napokban eszembe jutott. Jó film. Érdekes. Nagyon megkapó, ahogy négy ember a döntéseivel, azok racionalitásával és egymással küzd, különféle érzelmi közegbe ágyazva. S persze mindvégig a boldogság délibábját reméli felremegni a látóhatár peremén. Elég régen láttam, mégis mintha csak most csapódott volna be igazán. Valhogy aktualizálódott. Nem csupán a döntések, hanem az azokból születő játszmák miatt. A bizalmatlanság kultuszának áldozva, az örökös harc köré forrott törtlénet ez, amelyben a játék és a bűvölet nyomorult és kicsinyes játszmává és borzongássá válik. Addig, amíg a játék lényege maga a Játék, az együt eltöltött örömteli pillanatok, a szabadság, az éberség és az egymás tisztelete, addig a játszma a félelelmből, görcsös énvédő mechanizmusból eredő, már szinte öntudatlan, könyörtelen és durva sikerhajsza. Addig, amíg a játék értékeket ment, a játszma megszerezni akar. Addig, amíg a játékban figyelünk és válaszolunk egymásnak, a játszmában elbeszélünk egymás mellett és reagálunk, mert ott csak a győzelem a lényeg. De miért is harcolunk?
Egymással, vagy egymásért?
Ha valaki látta a filmet, tudja.
...................................................
Nem a film a lényeg.
A Valóság.
Az.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése