A Kapcsolat

Minden Kapcsolat érintéssel "kezdődik". A szellem, a lélek, a tekintet, az eszmék, a tudás, az ajkak érintkeznek. Keep in touch-érintésben maradni!

Bevallom, ennek a bejegyzésnek a megírására már több, mint egy hónapja készülök. Valahogy úgy voltam vele, hogy éreztem, kell még valami, amit hozzáteszek, mielőtt kifakadna belőlem. Bár konkrétum "valamiséggel" most sem dicsekszem, érzem, hogy most mégis megszületett. Mert történt valami. Létrejött a Kapcsolat. Ha valaki megkérdezné, mi a kapcsolat, avagy mit jelent kapcsolatban lenni, élni, igencsak meggondolnám, mit válaszolok. Nemcsak azért, mert valamikor, valakik, valahol egy csomó agyrémet ültettek a fejembe e téma kapcsán, hanem azért is, mert most már egészen más kapcsolatokat tekintek kapcsolatnak, mint ezelőtt. Tudom, a kapcsolat sohasem csak az egyik kapcsolódó félben jön létre. Hanem a kettő között. Kapcsolathoz elősorban két szabad akarat kell, amelyet a vágy a kapcsolatra, mint elengedhetetlen tényező, katalizál. Úgy is mondhtanám, hogy közeget ad neki. Az előbb azt írtam, hogy a kapcsolat születik. Nem így van, a kapcsolat nem születik, mert mindig van. Egyszrűen csak felismerjük, nyitottak leszünk rá, és ebben a pillantban áramlani kezd a kapcsolódás. Ez így időben furcsán hangzik, mégis így van. Valójában ami megszületik, az a felismerés. Az már jobban igaz, hogy a kapcsolat alakul. Namármost, vegyünk egy egyszerű példát. Van például a kávéscsésze. Na, jó, nem kávézom, legyen inkább a teáscsésze. Szóval, ott van a teáscsésze a polcon, a konyhában, ragyogó titszán, várakozón. Kora reggel van, épp csak kinyitom a szemem, a konyha még hűs, most még nincs konyhaszagja. Elindulok, forrni teszem a vizet, előveszem a teát, kis papírtasak, illatos, zöld tea jázminnal és narancsvirággal, édesen bódító, mégis üdítő. Itt már kapcsolatok sokasága vonul fel előttem és bennem. Ahogy megérintem a tasakot, ahogy a tea illata az orromba száll, és belefúrja magát a csillók sokaságába, a víz, ahogy körbe-körbejár a kannában, mind sok sok kis kapcsolódás. A világ tele van rengeteg ilyen kapcsolattal, sőt, valójában az egész létezés csupa Kapcsolat, a teremtés egy kapcsolat a teremtő és a teremtett között, a születés, a fizikai világ, nem beszélve az érzésekről, mind ezernyi kapcsolatbót áll. Semmi nem létezik önmagában, azt is mondhatnám, hogy lényünk, életünk kapcsolatok szövevénye. És nem ritkán szövődménye is. Szóval, a teáscsésze. A víz felforrt, a teafű a kezemben. Számomra ez a rituálé legszentebb pillanata, amikor érintkezésbe lép a forró víz, és a száraz növény, és kipattan a Kapcsolat. Valami minőségileg megváltozik, valami új születik: a tea. És mindennek otthona a teáscsésze, mert ebben történik meg a találkozás. Ő adja a közeget, összehozza a vágyakat, még akkor is, ha azok nem tudnak egymásról. Tudom, hogy furcsa erről így beszélni, de azt gondolom, hogy még egy teát sem lehetne megfőzni anélkül, hogy azt ne akarná valami karmikus, vagy kozmikus (vagy miféle?) törvény. És elsősorban természetesen a tea, meg a forró víz. Másfelől meg, emberi vonatkozásban is így működik a dolog. A kapcsolat sohasem, vagy csak ritkán az elvárt és előre eltervezett normák és formák miatt, alapján jön létre. Mindig van valami közeg, miliő, amiben a kapcsolat létrejön. Ahol a vágynak tere van, ahol a megmozdulás élettel letik meg, és elkezd kifele áramlani. Namármost, vegyünk egy másik egyszerű példát. Van például egy ember. Az egyszerűség kedvéért nevezzük csupán Vörösnek. Aztán van egy másik ember, akit ezután Kéknek fogok nevezni. A közeg, amelyben találkoznak, a makrovilág, a Föld nevű bolygó. Még nem tudnak róla, hogy kettőjük között tudatossá lesz a Kapcsolat, de valahol mindketten akarják már. És abban a pillanatban, amikor erre a legnagyobb valószínűséggel a legmegfelelőbb az idő, a hely és a körülmény, a találkozás megtörténik. Mondhatni, "létrejön" (vagy léprejön?) a kapcsolat. Többezer idegsejt, milliónyi atom dolgozik az ügyön, mindent beleadva. Ennek eredményeképpen hangok, képek, illatok(!) kapcsolódnak egymásba, tekintetek, ízek raktározódnak el. Amit nagyon érdekes és érdemes megfigyelni, az az, hogy a kapcsolódás pillanatában minden megváltozik. Nem arról van szó, hogy teljesen más lesz (bár az is megtörténhet), egyszerűen csak változik. Vagyis mozgásban van. Tulajdonképpen ami nem változik meg, az nem "került bele" a kapcsolódási folyamatba. Igy történhet meg az, hogy Vörös már nem annyira vörös, és a Kékben megjelenik egy kis ibolyaszín. Előbb vagy utóbb Kék azon kapja magát, hogy Vörös a cipője orra. És Vörösnek vannak Kék napjai. A bőre alatt van-ahogy mondják-egyik a másiknak. Egy idő után azonban érdekes jelenség lesz megfigyelhető. A teáscsészében állni hagyott tea kezd égető vágyat érezni azirányba, hogy visszaalakuljon vízzé és narancsszirommá. Csakhogy ez az ötlet eleve halott, mert már sose lesz a teából forró víz, és illatos, száraz teafű. Vörös attól fél, hogy elvész az egyénisége, azt hiszi, ha közelebb megy a Kékhez, előbb lila foltos lesz, aztán már ő is Kékké változik. Kék attól fél, ha közelebb jön a Vörös, megszűnik a különcsége, nem lesz többé érdekes. Elkezdenek visszavonulni. És áll a csésze, benne a tea. Romlik, rohad. Egészen addig, amig a kapcsolat Megszakad.

A Kapcsolat nem hal meg. Még akkor sem, ha megszakadt. Hisz mindig is élt. Azért, mert élteti valami ősi vágy a kapcsolódásra. Még akkor is, ha soha többé nem találom meg a teáscsészémet. Talán eltörte valaki.