Bejött. Mozgása hosszú, kissé feszes lépteinek köszönhetően elitista vonásokat hordozott. Ahogy megjelent, a levegő egyszerre elkezdett örvényleni, de a következő pillanatban már meg is dermedt. Arcvonásai kissé lágyak voltak, és ahogy beszélt, folyton változtak. Szavai metszőn hasították az izzó jeget, kimondta a rejtett gondolatokat, nevükön nevezte az érzeseket, amiket más nem mert. Mindenkinek a szolgája volt, mert azt tette, amit az emberek nem mertek megtenni, ott volt, ahol vágytak lenni, de nem mertek kockáztatni. Valójában csak egy bábu volt, ami úgy mozgott, ahogy az éppen aktuális bárki kívánta, akár akaratán kívül is. Ő mégis elemi erőket mozgatott, felkavart, és megzavart, összehozott és szétrombolt, de mindig a megfeleő időben, a megfeleő helyen. Mindent ismert, amit ember valaha megtapasztlahat, érzelmi húrokon kvótákat különített el egymástól, és tudta, a szerelem nem más, mint mindent felemésztő tüzes örvény, a boldogság mámortól feszes tömlőjéből kicsurranó nektár. De bármennyire is próbálkoztunk legyőzni, a látszólagos veresége nem befolyásolta őt abban, hogy igazi győztes legyen...Az előadás után spontán találkozót rögtönöztek nekünk a színészekkel. Mivel senki sem volt rá felkészülve, nagyon, nagyon értékes percek voltak. Akkor mondtam én is valamit, amiben benne volt az a szó: misztérium. A Bólyai utcán jöttünk lefele, amikor utolért valaki, hozzáért a vállamhoz, és a fülembe súgta: igen, ez valóban misztérium. Aztán sietve továbbment...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése