A fény ömlik az aszfalton. A beesési szög szinte nulla fokos. A por rárakódik az üvegre, es az apró szemcséken a fotonok táncot járnak, végiscsúsznak a szélvédő hajzálvékony barázdáin, ide-oda cikázva, egészen parádésan. Szerencse, hogy festett az út, követem a nyomokat, egyébként semmit nem látok, hiába a napellenző meg a napszemüveg. Nem lehet kikerülni. Különös virtuális valóság ez, a sebességet nem érzékelem, olyan, mintha a semmibe mennék. Csakhogy...mégsem. Ennek egyértelmű jele az, hogy a semmiben a feltételezések szerint nem ütközik "semmi", (mert az anyag és az antiangyag találkozásakor már mindkettő energiává alakul, bár állítólag nemrég ismét kipurcant a részecskegyorsító, nem tudom, hogy állnak vele), de a következő kanyarban egy sprinter ragadt fel az útját elálló fémkorlátra, néhány perccel azelőtt, hogy odaértem. Szinte beleszaladt az engem kielőző kis volkswagen. Nagyon siethetett. Összerezzentem. Valamivel később, az arany sugáron tovább hajtva hazafele, egy busz állt félig keresztbe az úttesten. Épp annyi időm volt, hogy kikerüljem, már jöttek az ellentétes sávban. A visszapillantóba a sofőr fiatalnak tűnt, egyik kezével a fejét fogta, másikkal a telefonját markolta. Legyalulta az út szélén parkoló taxit, aki feltehetően szintén sietett valahová, és elébe ugrott...Ismét összerezzentem, s önkéntelenül eszembe jutott, mennyire hajszálon múlik minden. Vagy még azon sem. Nem tudni, mi vakította meg őket, a Nap fénye, kegyetlen ősz végi sugárban folyva, vagy a saját önfejük. Amikor hazaértem, és kiszálltam, szó szerint tudatosan kellett az izmaimat ellazítanom. Nem tudott nem eszembe jutni....Ahogy az sem, hogy semmit nem tudunk előre kiszámítani, a miértekre pedig végképp nem kapunk választ. A nagy komikus terv Készítője nem kérdez, hanem a legjobb belátása szerint engedi meg a dolgok alakulásának kusza folyamatát a maga megrázó, tragikus módján lezajlani. Még akkor is, ha talán nem csak két, hanem három életet is kér. Talán...Titok. Olyan titok ez, amit nem tudunk sosem megfejteni. S hiszem, hogy nem is kell. Valamiért így van ez. S amikor lemegy a Nap, mi nem tehetünk mást, csak hálát adunk azért, ami még megvan. Ami lényeges, az úgyis megmarad. Nem csak az emlékeinkben. Vigyázzatok, hogyan vezettek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése