2008. január 10.

magukrahagyottak

(ez a történet évekkel ezelőtt íródott. valakiről, aki most elment. a történet beigazolódott.) csak ültünk a sötét szobában. hideg volt, az ablakok résein befújt a szél. odakinntről a holdfény világított egy keveset, végighasította a velem szemben ülőnek arcát. fiatal volt, kemény, hajthatatlan. be akarta járni a világot, szerette volna megismerni az embereket. érdekesnek találta őket... amikor először találkoztunk, még csak az ragadott meg benne, ahogyan az életet kereste. azt mondta, az utazás életforma. menni akart, én nem tarthattam vissza. sokaig bilincsben volt a szívem, állandóan kerestem a szemében azt, hogy megtalálta-e, amit keresett?... valami égette belülről, izgatott volt, ide-oda csapódott, pedig nem volt döntésképtelen, csak félt, mert egy napon megláthatta magát a szememben. késő volt már, nem tudtam megakadályozni. attól a naptól minden megváltozott. űzött vadként menekült előlem. elhagyott, még mielőtt valóban ott lett volna... sokáig vártam vissza. azt akartam, hogy saját döntése legyen. ő azt gondolta, nem volt fontos számomra. elemző volt, ki akarta számolni, mi az, amit én akarok tőle. őt akartam, egészen és változatlanul. lassan megszoktam, hogy már nincs, pedig gyakran találkoztunk. aztán történt valami mégis... csak ültünk a sötét szobában. hideg volt, az ablakok résein befújt a szél. odakinntről a holdfény világított egy keveset. végighasította az arcát. sírt. megtalálta, amit keresett.

1 megjegyzés:

kallo írta...

mintha ismeros lenne a sztori