Az álmok nagyon furák tudnak lenni-mondta. Simított egyet a haján, talán kissé zavarban volt még, de aztán lazán kinyújtózótt az ágyon. -Miért mondod ezt?-kérdeztem, és arra gondoltam, ha sejtésem szerint nem éppen egy érdekfeszítő, hosszas és tartalmas beszégetésre készülnénk, valószínű, hogy egyszerűen csak hagynám, hogy az ölembe hajtsa a fejét, én meg belefúrnám ujjaimat a puha hajába. Ahogy ez az érzésekkel kevert gondolat átsuhant rajtam, odébb csúsztam, hogy még elenyésző lehetőséget se adjak a dolok ilyen irányú alakulásának. Még csak az kéne... Na, és erre mit tesz? Vakmerő, pimasz, kissé ügyetlen mozdulatokkal az ölembe furakodik...-na, na, várj egy pillanatot, azt mondod, hogy ő...ő??-Ó, igen, ne tudd meg! Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, az is, hogy éppen én, az is, hogy éppen ő, az is, hogy ott, és akkor, és úgy...ó, ha tudnád! Mindenesetre az első pillanatokban teljesen lefagytam, egyálatalán nem erre számítottam, semmiképpen. Vagyis, pontosabban, semmire sem számítottam, még arra sem voltam tudatos, csak ebben a pillanatban, hogy valahol mélyen már vágytam ezt. Na, és tudod, ahogy elkezdte az álmokról a sztorit, pont az jutott eszemebe, hogy valamikor még hónapokkal ezelőtt egy csomót álmodtam vele...-vele? marmint hogyhogy vele?-Hát vele, ővele, érted? Én sem igazán értettem, mit keres az álmaimban, nevteségesnek tartottam amúgy is, hogy az agy alvás közben miket produkál. Igaz, el is meséltem neki, de hidd el, legalább annyira csodálkozott, mint én. Aztán teljesen elfelejtettük. Na, s így.-(Láttam, hogy mondott volna még valamit, de aztán csak beharapta az alsó ajkát. Úgy tett, mintha itt abba akarná hagyni a mesélést, de aztán újra belekezdett).-Szóval, csak úgy, slussz, belefeküdt az ölembe. Behunyta a szemét, és nem szólt egy szót sem. Szokványos esetben, óó, mi a szokványos eset??..na, szóval, más esetben lehet, hogy nagyon kínosan éreztem volna magam, de ez valahogy más volt. Mondtam már, mintha ezer éve...de hisz te tudod, milyen. (Bólogattam, mert az jutott eszembe, hogy velem is hasonló történt. Villámcsapásként ért a dolog, később derült ki számomra, hogy valahol régen készülődött már. Fene tudja, ezek a dolgok tényleg "csakúgy" megtörténnek, senki sem várja, nem számít rá. Teljesen "szokványos" este, "szokványos" helyzettel, legalábbis kezdetben. Aztán egyszerre minden megváltozik, vagyis tudatossá lesz. Emlékszem, amikor belém hasított a felismerés, azt hittem, meghalok, szó szerint. A kezem reszketett, és az ajkaim hidegek voltak, egy szót sem tudtam szólni. Egyszerre volt ijesztő és döbbenetes élmény. Úgy szorított, fogott magához, mintha mindig is ez lett volna természetes létállapotunk, mintha csak ezért találkoztunk volna. Azt hittem, csak üres beszéd, hogy az idő megáll...de tényleg megállt! Jelenlétélményem volt....nem is tudom, hogy lehetne ezt szavakkal megformázni. Akkor tudtam meg magamról, hogy bennem élt mindvégig. Éreztem az érzéseit, és ez teljesen új volt, valóságos, hiteles. Egyetlen este alatt, amikor az ölemben feküdt, becsukott szemmel, és az arcán táncoló ujjaim nyomán finoman összerezzent, minden egy lett. Valahogy úgy éreztem, hogy ez az az, amit kerestem. Kerestem én?...Ez az a valóság, amiben élni tudok. Az a látás és az a tekintet, amelyben meztelen fürdök. Valami, ami elemi erővel összeköt, és ezen sem én, sem ő nem tudunk változtatni. Na, persze, nem is akarunk. Legalábbis nem akartunk, aztán ki tudja? Arra gondolok, hogy végül is, valahol mindenki ezt keresi, csak hát nekünk adott volt minden, és adottak voltunk mi, egymásnak. Kell ennél több? Mi lehet ennél több? És ha lehet, hol van az? ...Én azt hiszem, ez az igazi ajándék. Amit nem tudunk felértékelni. Amire nem tudjuk azt mondani, hogy ez "megható", "szép", "érdemes", hogy nem tudjuk azt mondani, hogy ez "kapcsolat"-e, "viszony"-e, vagy pusztán csak "szerelem". Valami ezeken túlmutat, és ez a valami, ez valami...valami elképesztő. Kicsalja az emberből az álmait, az energiát, ami nem fogy el, hanem megsokszorozódik, és magát az embert...)-Szóval, akkor azt mondta nekem, tudod, hogy "ismersz, és mégis ismersz". És ez olyan hihetetlen...
