vagy! -La.

szívemben altatlak csendben hosszan nézem arcodon megcsillanó esőcseppek mosolyognak rám nehezedik a végtelen sugárzik belőle minden ha Te itt vagy velem

Búcsú-Szilágyi Domokos

Kicsit ijedten integettél, mint akit veszély fenyeget S ott maradtam, hogy hiányodban felfedezhessem lényedet.

Az egyetlen

Másnap visszajött a kis herceg. - Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is. - Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg. - Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek - mondta a róka. - Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája: - Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd. - Te vagy a hibás - mondta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg. - Igaz, igaz - mondta a róka. - Mégis sírni fogsz! - mondta a kis herceg. - Igaz, igaz - mondta a róka. - Akkor semmit sem nyertél az egésszel. - De nyertem - mondta a róka. - A búza színe miatt. - Majd hozzáfűzte: - Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon. A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat. - Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz - mondta nekik. - Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon. A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta: - Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám. Azzal visszament a rókához. - Isten veled - mondta. - Isten veled - mondta a róka. - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. - Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse. - Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat. - Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse. - Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért... - Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

Valami nincs sehol-Váci Mihály

Süvítnek napjaink, a forró sortüzek, – valamit mindennap elmulasztunk. Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn, – s valamit minden tettben elmulasztunk. Áldozódunk a szerelemben egy életen át, – s valamit minden csókban elmulasztunk.

Mert valami hiányzik minden ölelésből, – minden csókból hiányzik valami. Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta, – minden szerelemből hiányzik valami. Hiába verekszünk érte halálig: – ha miénk is, – a boldogságból hiányzik valami.

Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel, – az életedből hiányzik valami. Hiába vágysz az emberi teljességre, – mert az emberből hiányzik valami. Hiába reménykedsz a megváltó Egészben, – mert az Egészből hiányzik valami.

A Mindenségből hiányzik egy csillag, – a Mindenségből hiányzik valami. A Világból hiányzik a mi világunk, – a Világból hiányzik valami.

Az égboltról hiányzik egy sugár, – felőlünk hiányzik valami. A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld, – talpunk alól hiányzik valami.

Pedig így szólt az ígéret a múltból: – „Valahol! Valamikor! Valami!” Hitették a bölcsek, hitték a hívők, – mióta élünk, e hitetést hallani. De már reánk tört a tudás: – Valami nincs sehol! – s a mi dolgunk ezt blani, s keresni azt, amit már nem szabad senkinek elmulasztani.

Újra kell kezdeni mindent, – minden szót újra kimondani. Újra kezdeni minden ölelést, – minden szerelmet újra kibontani. Újra kezdeni minden művet és minden életet, – kezünket mindenkinek újra odanyújtani.

Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…

no matter...

http://www.youtube.com/watch?v=dLMMhpzOy_Q

Az ígéret

Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"? - Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek - mondta a róka. - Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni. - Kapcsolatokat teremteni? - Úgy bizony - mondta a róka. - Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra... Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból. Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását... A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget. - Légy szíves, szelídíts meg! - mondta. - Kész örömest - mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem! - Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. - Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem. - Jó, jó, de hogyan? - kérdezte a kis herceg. - Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...

A kulcs

Az egyetlen bejárat a szívünk. Sehol máshol nem lehet "belénk" látni, sem endoszkóppal, sem mikrokapszulával, csak ezen a mai kifejezéssel élve "virtuális" valamin keresztül, amiben élteünk érzéseit és szeretetét lopva vagy megmutatva hordozzuk. Ami az emberben örök, maga az Isten. Az Ő arcát viseljük mindannyian, Ő csillan meg a szemünkben, dobban bennünk az igazságra. Nem igaz, hogy az igazság odaát van, nem igaz, hogy Isten országa a mennyekben van! Minden itt és most történik,velünk és körülöttünk, bennünk. És ami ezt az egész széthullani látszó, kaotikus egyveleget összefogja, a szeretet. Isten semmi más, "csak" szeretet, írja Francois Varillon. Ne beszéljek félre, én sem tudom, mi az. Ha tudnám, már nem élnék. Belehulltam volna a mindenségbe. De talán mégis, ha csak néhány elfoszló kis önfeledt pillanatra, de szerettem! Nem akkor, amikor forrva vágytam, mikor zokogva kerestem a kedves nyomait, mikor lázasan öleltem. Nem. Hanem akkor, amikor betakart az érzés, mint egy puha, omló, meleg takaró, bőrőmet simogató, erős és mégis óvó, gyöngéd ölelés. És leginkább akkor, amikor teljesen megfeledkeztem magamról. Kiléptem az egóm korlátai közül. Kreatívan, mozgalmasan, élően. Miért csak énünk képes az ostoba provokációra? Izgalmas, az tény, de egy bizonyos idő után fájdalmas is, mert a tét talán már nem csak a győzelem. Szeretni a legnagyobb kihívás, és azt hiszem, nagyon is tanulni kell. Ez a boldogság ára. Meg kell tanulni ezzel a kulccsal bánni, és a végén kinyitni a zárat. Nem feszegetni, nem betörni, nem szétdarabolni, hanem kizárni. A megfelelő időben. Ennek a legnagyobb kockázata és töréspontja az, hogy ehhez a művelethez nem elég a zár, és nem elég a kulcs. Együtt kellenek hozzá. Megingathatatlanul hiszem, hogy a félelem az, ami börtönbe zár. Még akkor is, ha ezerszer, avagy biblikus szóhasználattal hetvenszer hétszer kell is újrakezdeni, akkor is újra kell kezdeni, mer ez az új, ez mindig valami jobb, valami több. Isteni törvény. És súlyos dögség "belelustulni" a "megváltoztathatatlanba", megelégedni a kicsinyességgel, és kivonni magunkat a szeretet döntése alól. Nem csak magunkért vagyunk felelősek, az egész világ egy szívként dobban, minden mindennel összefügg. Persze, ha pancélt hordunk, ezt nem is vehetjük eszre. Anélkül meg, gesszvat, sebezhetőek vagyunk. És akkor mi van? Legalább élünk. Legalább. .......................................................................................................................................................................... Minden kicsordulóban van. Gondolatok, érzések, tettek, mind. Belőlem. Kifele.Valami történni fog.